2009. július 22., szerda

Zene a rasszizmus ellen

Illetve Rock Against Racism, mert a mozgalom Angliában jött létre, bő három évtizede. Sajnos nem azt jelenti, amit elsőre gondolnánk róla: ha valaki négerezik, cigányozik, zsidózik stb., azonnal tekerjük fel a hangerőt, hogy ne is halljuk – létrehozói arra gondolnak, hogy a zene segíthet a nyilvánvaló ostobaságot, a rasszizmust eltüntetni az emberek fejéből. Ami ugyancsak nyilvánvaló ostobaság.

A teljes írás itt olvasható.

2008. augusztus 5., kedd

Rolls Fraktion


Tribute bandának indult – utódzenekar lett belőle. Ilyesmire aligha volt példa a rock történetében. A Rolls Frakció utódja már el is készítette első albumát, a kizárólag új dalokat tartalmazó „…és mégis lapos a Föld” minden bizonnyal az ősz folyamán jelenik meg. Az együttes két stabil tagjával, E222-vel (ének, zeneszerzés, szövegírás) és ET-vel (gitár, billentyűs hangszerek, zeneszerzés) beszélgettem.

A teljes interjú itt olvasható.

2008. május 30., péntek

Kiadók kontra warez


Az internet megöli a zenét?

A kérdés nyilvánvalóan eszelős hülyeség. Hogyan ölhetné meg bármi is a zenét? De hát nyilván nem erre gondolnak, akik vészharangokat kongatnak. Valójában a zeneipart féltik, hiszen benne dolgoznak. A zenéből élnek. Illetve dehogy: a zenészekből élnek.

A teljes írás itt olvasható.

2008. május 10., szombat

Lukács Peta



Azt gondolhatnánk, hogy az egyik legtöbbet koncertező zenekar gitárosának talán még aludni sincs ideje, ám Lukács Peta a Bikini mellett a European Mantra tagja is, valamint két, hamarosan elinduló produkcióban vállal nagy szerepet. Ráadásul nemrégiben jelent meg szerzőtársakkal közösen írott könyve a gitáreffektekről.

A teljes interjú itt olvasható.

Fotó: Forgó Viktória